Szaléziánum
A Szaléziánum:)
A fejlesztés eredményeként a több mint 1000 m² alapterületű Szaléziánum négy szinten a következő szolgáltatásokkal, szórakozási és ismeretszerzési lehetőségekkel várja az idelátogatókat.
Pinceszint
Az épület pinceszintjén a felújítás alatt előkerült régészeti tárgyak bemutatóhelye, illetve ostyasütő- és gyertyaöntő műhely kerül kialakításra. Az utóbbiban muzeális értékű ostyasütőket láthatnak majd, megkóstolhatják a helyben sütött ostyát, illetve Önök és gyermekeik saját kezűleg is kipróbálhatják a gyertyaöntést 30-40 perces foglalkozások keretében.
Földszint
A bejárat jobb oldalán kap helyet a Halimbai Füvesszoba, amely bemutatja Dr. Szalai Miklós, a halimbai „füves" pap történetét, akit országszerte ismert gyógynövényszakértő papként a rendszerváltás előtt kuruzslónak nyilvánítottak, ám később róla nevezték el a Halimbárium gyógynövénykeveréket. A kiállítás keretében szárított gyógynövénytablók és egy üveggel fedett tároló asztal segítségével megismerhetik a Halimba és környékéről származó gyógy- és fűszernövényeket, a „füves” pap receptjeit, illetve gyógynövényekkel és gyógyteákkal kapcsolatos érdekességeket.
A belső udvaron található a Halimbárium Gyógynövénykert, ahol felfedezhetik a Halimbai Füvesszobában látott gyógy- és fűszernövényeket. Minden növény mellé készül leírás, így megismerhetik az egyes fajok eredetét, elterjedését, gyógyhatásait és felhasználási területeit.
Az udvari kisházban egy „élő” hangszerkészítő és -javító látványműhely kerül kialakításra, ahol bepillanthatnak egy hangszerkészítő mester mindennapi munkájába.
Az információs pultként is működő jegypénztárnál tárlatvezetés vagy audioguide is igényelhető. A kávézó és teaház ideális helyszín a pihenésre – a kiállítás megtekintése után megkóstolhatják a házban megismert gyógyteákat, misebort, ostyát és különböző kávékülönlegességeket. Teájuk vagy kávéjuk elfogyasztása közben számítógépeken olvashatnak az egyházról, az Érsekségről és a keresztény kultúráról. Távozás előtt az ajándékboltban lehetőség nyílik különféle emlék- és ajándéktárgyak vásárlására is: szakkönyvek (egyháztörténeti, művészeti könyvek), CD-k és DVD-k, kerámiák, gyógynövényteák, illóolajok, az intézmény arculatát viselő könyvjelzők, bögrék, pólók, tollak, kulcstartók, pendrive-ok, képeslapok és papírtáskák kaphatók.
Félemelet
A vetítőteremben tájékoztató, ismeretterjesztő filmeken megtekinthetik dr. Márfi Gyula veszprémi érsek ajánlásával Veszprém és az Érsekség történeti, turisztikai érdekességeit. A vetítőterem időnként egyháztörténeti konferenciák, oktatási célú előadások, mesterkurzusok, rendezvények helyszínéül is szolgál majd. A téli időszakban havonta többször kisebb csoportok részére különböző filmek kerülnek vetítésre.
Gyermekek számára nyújt szórakozást a gyermekfoglalkoztató: amíg Önök bejárják a Szaléziánum kiállításait, gyermekeik címerszínezéssel, ikonfestéssel, a Szent Korona kifestésével és összehajtogatásával és templom-makettek építésével tölthetik idejüket. Alkalmi rendezvények keretében bábszínházi előadásokat tekinthetnek meg, drámapedagógiai foglalkozásokon, játékokon vehetnek részt – mint például királyné koronázás vagy betlehemes játék.
Emelet
A Szaléziánum emeletén négy enteriőr jellegű, freskódíszes barokk terem várja a látogatókat. Itt átélhetik a barokk világ hangulatát a korabeli műtárgyak megtekintésével. Megismerhetik a ház egykori híres lakóit, többek között Padányi Bíró Márton veszprémi püspököt, aki a 18. században az egyházmegyében folyó művészi tevékenység kiemelkedő mecénása volt. Gyönyörködhetnek azokban a 18. század végi tájképi témájú freskókban, amelyeket rendkívül igényes minőségben, a barokk kor szokásától eltérően egységesen, minden emeleti szobában megtalálunk. A „Képtálaló asztal” segítségével végigkövethetik a restaurátorok szorgalmas munkáját és a barokk termek varázslatos átalakulását. A másik két teremben megismerkedhetnek az Érseki Levéltár és Könyvtár rejtett kincseivel: ősnyomtatványok, emlékkönyvek és –albumok, kéziratok, térképek és oklevelek csodálhatók meg. A barokk termek mellett nyílik az időszaki kiállításokat, rendezvényeket befogadó galéria.
Tetőtéri galéria
A ház második emeletén készül a tetőtéri galéria, ahol betekintést nyerhetnek a Főegyházmegye hétköznapjaiba és megismerkedhetnek a liturgikus tárgyak mindennapi használatával. Multimédiás eszközökkel megidéződik a liturgikus naptár, megtekinthetik az egyházi szertartás eszközeit, a Veszprémi Főszékesegyház kottatárát és meg is hallgathatják az abban szereplő 18-19. századi zenei műveket. Egy interaktív multimédia által virtuális utazást tehetnek a Főegyházmegyében és Veszprémben, mindeközben archív és jelenlegi fényképeken felfedezhetik azok múltját és jelenét.
Események
| h | k | sze | cs | p | szo | v |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |
Nyitva tartás:
Hétfő: szünnap
Kedd-vasárnap: 10-17 óráig
Felíratkozás hírlevélre
Belépődíjak
Felnőtt jegy: 1.200 Ft
Diák*: 600 Ft
Nyugdíjas: 800 Ft
Gyerek**: 300 Ft
Családi jegy: 3.000 Ft
Csoportos jegy
(15 főtől)
Felnőtt: 900 Ft
Diák*: 400 Ft
Gyerek**: 200 Ft
Nyugdíjas: 600 Ft

Veszprémi Érsekség
Veszprém város
Kiállítási multimédia és IT fejlesztés
Tourinform
Veszprém Televízió
Méz Rádió
Projekt ötletgazga, pályázat készítő, projektmenedzsment
Generáltervező
Generálkivitelező
Műszaki lebonyolítás